Navigáció
huende
 

Stop Panzió

4024 Debrecen, Batthyány utca 18

 
E-mail cím: stoppanzio@vnet.hu
 
 

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, Kelet- Magyarország kultúrális, tudományos és kereskedelmi központja. A "kálvinista Rómának" is nevezett Debrecen jelképévé vált a legnagyobb hazai református egyházi épület, a Nagytemplom. 1849 áprilisában itt mondta ki Kossuth Lajos miniszterelnök Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását. A történelmi emlékeket őrző Református Kollégium több mint 450 éve a magyar oktatás, az irodalom, a tudomány ügyét szolgálja. Debrecen sok nevezetes hellyel rendelkezik, ezek egyike a Déri Múzeum, ahol a sok érdekes látnivaló mellett megtekinthető a híres magyar festő, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája is. A népművészet kedvelőinek érdemes az un. Tímárházat felkeresni. 2001-ben Debrecen főutcája egy teljesen új, megszépült arculatot kapott: sétálóövezetet alakítottak ki. Művészeti, komoly- és könnyűzenei programok, továbbá kultúrális és szabadidő-programok széles választéka várja az érdeklődőket a szökőkúttal díszített sétatéren. 2003-ban került átadásra a vadonatúj, világszínvonalú és minden igényt kielégítő élményfürdő, amely magasszintű szolgáltatásaival várja az idelátogatókat. Panziónktól mindössze 10 perc alatt elérhető. Debrecen ismert nagyrendezvényei közé tartozik a Tavaszi Fesztivál, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, a Virágkarnevál, a Jazz Napok, a Nyári Egyetem kurzusai, melyek évről-évre egyre több látogatót vonzanak. Szintén 2003-ban került átadásra a Főnix-Csarnok, amely sok hazai és nemzetközi eseménynek ad otthont. Jelentős látnivaló még a Debrecentől mindössze 35 km-re található Hortobágyi Nemzeti Park, hazánk egyik büszkesége. A "híres pusztához" hozzátartozik a csikós, a puli, a gulyás és az őshonos magyar állatok, mint a magyar szürkemarha. Madárvilága igen gazdag. Fontos esemény az itt megtartott Lovas-Napok és a Hidi Vásár. Panziónk Debrecen központjában található csendes és nyugodt környezetben. 2-3 ágyas, fürdőszobás, TV-s szobákkal, zárt parkolási lehetőséggel várjuk kedves vendégeinket. A panzióban és közvetlen közelében széleskörű szolgáltatások vehetők igénybe. Legyen Ön is a vendégünk Debrecenben, a Stop Panzióban!

INFORMÁCIÓK A TÉRKÉPEKHEZ: Megközelítés: A panzió Debrecen központjában fekszik (l.térkép). Budapest felől megközelíthető az M3-as autópályán vagy a 4-es főúton, Nyugat-Európa felől az M1-M3-as autópályákon. Vasúton nyugat felől a Hegyeshalom-Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen vonalat ajánljuk. Debrecenen belül autóval a Kossuth u.25.sz. felől (UniCredit Bank) lehet behajtani. Amennyiben vasúttal érkezik, az állomástól villamossal a harmadik megállóig kell utazni (a városházáig), Onnan a jobbra lévő Kossuth utcán kell elindulni és jobbra az első utcán befordulni (Batthyány u.) és az utca közepén a 18.sz (belső udvar).

2012-es áraink forintban:

1 ágyas szoba: 6900 ft/szoba/éjszaka                                                                                                                                                            2 ágyas szoba: 8900 ft/szoba/éjszaka                                                                                                                                                            3 ágyas szoba: 11900 ft/szoba/éjszaka                                                                                                                                                           reggeli: 990 ft/fő/nap

Szolgáltatások

  • 24 órás portaszolgálat
  • Autókölcsönzés
  • Borozó
  • Busz parkoló
  • Drinkbár
  • Fürdőszobás szobák
  • Hot spot (Wi-Fi)
  • Hotel taxi
  • Kávézó
  • Kerékpárkölcsönzés
  • Központi széf
  • Mosoda
  • Nemdohányzó szoba
  • Pénzváltás
  • Programszervezés
  • Saját parkoló
  • Söröző
  • Zárt parkoló

Szoba Szolgáltatások

  • Hűtőszekrény
  • Íróasztal
  • Mozicsatorna
  • Szélessávú internet hozzáférés
  • TV
  • Wi-Fi Internet csatlakozás
 

Szállások: Debrecen