Navigáció
huende
 

Elite Apartments Budapest

1075 Budapest, Wesselényi utca 12

 
 
 

Elhelyezkedés: Elite Stúdióink és Elite Apartmanjaink is Budapest központjában találhatóak. Legtöbbjük ugyanabban az épületben található a Wesselényi utca elején, néhány lépésre a dohány utcai Zsinagógától. A híres sétáló utca a Váci utca néhány perc séta az épülettől, az Astoria és Deák tér metrómegállók pedig 2-2 perc sétára találhatóak. A Deák téren minden metróvonal elérhető. A lakások központi fekvése miatt a legfontosabb turista látványosságok gyalog is megközelíthetőek. Budapest legjobb éttermei, legfontosabb áruházai, leghíresebb utcái, és leglátogatottabb szórakoztató központjai is mind könnyen elérhetőek a lakásainkból.

Szállásaink: A szépen bútorozott és ízlésesen berendezett stúdióinkban és kétszobás lakásainkban minőségi szálláslehetőséget nyújtunk turisták és üzletemberek számára egyaránt. A lakások berendezésénél külön figyelmet szenteltünk az apró részletekre is, hogy vendégeink minél otthonosabban érezhessék magukat. Büszkén mondhatjuk, hogy minden lakásunkban ugyanazt a magas színvonalú szállást - kényelmet, tisztaságot és szolgáltatást - nyújtjuk vendégeinknek. Lakásaink hálószobáiban kényelmes franciaágy található (két ágyas elhelyezés szintén megoldható). A tágas nappalikban pedig további kinyitható ágy vagy ágyak találhatóak a lakás méretétől függően. A konyhák teljesen felszereltek: elektromos tűzhely és sütő, mikrohullámú sütő, hűtőgép, kávéfőző, pirító készülék, elektromos vízmelegítő, edények, tányérok, poharak, (borospohár is) és evőeszközök találhatóak bennük. Filteres tea, só, bors és cukor szintén a vendégek rendelkezésére állnak. A fürdőszobákban kád, felakasztható kézi tusoló, törölközőszárító, mosógép, és hajszárító is található. A lakások kábeltévével felszereltek, ezért vendégeink kilenc különböző nyelven nézhetnek TV műsorokat. A lakások fűtése modern, minden helységben külön szabályozható a fűtés. Az épületben természetesen modern lift is található. Vendégeink számára ingyenes, vezeték nélküli internet hozzáférést is nyújtunk!

Szolgáltatásaink: Vezeték nélküli ingyenes internet hozzáférés elérhető a lakásainkban! Az épületben található az irodánk és két bentlakó menedzser is tehát minden nap 24 órán keresztül elérhetnek bennünket kedves vendégeink, hogy segítsük gondtalan tartózkodásukat. Elérhető szolgáltatásaink: központi széf, fax, telefon, szkenner, nyomtató, mobiltelefon bérlés, laptop bérlés, nemzetközi telefonkártya, Budapest kártya. Turista információt nyújtunk, valamint elintézünk városnéző túrákat vagy reptéri transzfereket is. Munkatársunk, aki majd várja önt a lakásnál a kulcsokkal, hasznos információkkal szolgál a lakásról és Budapestről is. Késői érkezés számunkra nem probléma, csak kérjük, jelezze várható érkezési időpontját. Korai érkezés vagy késői távozás esetén bőröndjeit a csomagtároló szobánkban tárolhatja. Az ágyneműket, törölközőket, folyékony szappant, konyhai törlő papírt és a WC papírt biztosítjuk vendégeink számára. Az épületben zárt teremgarázs is található.

Ha előzőleg jelzi igényét, mi bevásárolunk az önök számára, hogy már érkezéskor találjanak ételt és italt a lakásokban.

Gyermekeknek: Mi örömmel üdvözöljük a családokat a lakásainkban. A 12 évesnél fiatalabb gyermekek szállása a szülővel egy lakásban ingyenes. Babaágy, játszószőnyeg, etetőszék, és néhány egyszerű játék szintén kérhető tőlünk. Igény esetén gyermekfelügyelőt is tudunk szervezni. (több nyelven is)

Szolgáltatások

  • Bevásárló szolgálat
  • Fürdőszobás szobák
  • Gyermekbarát szálló
  • Gyermekfelügyelet
  • Hot spot (Wi-Fi)
  • Kerekesszékkel járható
  • Központi széf
  • Programszervezés

Szoba Szolgáltatások

  • Dohányzó asztal
  • Fürdőkád
  • Hajszárító
  • Hűtőszekrény
  • Kávé / Teafőző
  • Légkondicionálás
  • Rádió
  • Saját Konyha
  • TV
  • Vasaló
  • Wi-Fi Internet csatlakozás
 

Szállások: Budapest